Őrségváltás

 

Őrségváltás

Ella, Ella, Ella, mibe keveredtünk?

Mikor volt, hogy utoljára viharban keringőztünk?

Megmondod-e még nekem, milyen a virrasztás,  

Milyen mással szembenézni egy tükörben? Mondd,

Meddig vártad, hogy gyertád gyújsd majd értem?

Sírsz-e még a kékvirágos ruhád után?

Soha szebbet nem láttam, mint téged akkor.

Nem is tudtad, hogy tied az aranykor.

Nem is tudtam, milyen átkot szórtam rád

Amikor kizártalak, láttad fordulni a kulcsot,

igaz? Játékok tere, sáros homok és foltozott beton

fogadott. Láttam az arcod a lépcsőfordulóban,

Ella. Grabancott ragadtalak és víz alá csaptalak.

Hogy tudtál olyan gyorsan megbocsátani nekem?

Láttad, hogy sétál most közöttük, soha ilyet!

Nem tudott volna akkor, mikor még velünk táncolt.

Bátor, biztos, boldog ember vált ki belőle.

Ella, a te hajadat hordja, ragyog az aranykoronája.

Ella, milyen csodálatos lány is voltál.

Ella, apád nem tudom, hogyan emlékszik rád.

2021 nyara

Némaságnak margójegyzetei

×××

Ezek a versek egy, számomra talán legfontosabb alkotói barátság gyászolás-folyamatából születtek – mindegyikük egy gondolat töredék inkább, mintsem egybefüggő részletek. Ezen folyamat termékei a Levelet Madeleinenak és az Epigrammad. Mivel a témát olyannak tartom, ami a generációmban egy elég gyakori közös élmény, szeretnék belőlük egy komplett felolvasóestet, amiben nem csak a gyászról, de a barátság alatt érzett örömről és különleges kapocsról is mesélnék versekben. Azok majd egy későbbi adagban érkeznének.

×××

Némaságnak margójegyzetei

#1

 2023.12.18.

Múlt éjjel újból úgy láttalak ahogyan a legtöbbet

Álom voltál, áttranszferáltad magad a szellemvilágba

Hiszen mindig is ide vágytál: kétségek közé.

#2

2024.01.16.

De én azért emlékszem a szorításra és a melegre

Emlékszem a könnyekre és a békére

De jó, hogy itt vagy, de jó hogy élsz.

Éjjel volt vagy hajnal de ott az ágyon te szerettél

Szerettél és megtartottál.

#3

2024.02.07.

Vajon te is tudtad, hogy egy tévedés vagy, vagy te adtad fel saját magad?

Már elsőre rosszat sejtettem de belementem

Felül akartam írni a friss sebeket

És te kimérten megvártad, hogy beforrjanak, s csakis akkor martál meg.

#4

Undorító vagy és minden ellenségem közül téged szerettelek a legjobban.

#5

Milyen istenekkel küzdő gyáva féreg az, aki visszanézni sem képes

Nem voltam kedves dolog számodra? Nem érdekelt, hogy lángokban állok?

Dermedtél volna örök sóbálvánnyá, s akkor talán nyomát találom

Vonásaidban annak, hogy éreztél fájdalmat irántam.

#6

Csak sikerült elfelejtened, különös időink itt véget értek.

Átkot testáltam erre a szövetségre hajnalok hajnalán

De hát akkor született minden jó, csakmint Lucifer is tette.

Talán te is tudtad, már akkor ott, iszapsár barátságunk fundamentuma.

És mégis elnézted kedvesen, miképp hordom téglára téglát.

Advent melege

Advent melege
Papának

Majd húsz év zokogása ráz fel szenteste reggelén
Rezonál a mellkasomban a múlt.
Vidám ledfényben a legélesebb az ingerület íve — 

Mosolyogtam, a fene enné meg.

Ott a fa mellett, biztosan azt tettem
— kínjában tehet-e egyebet az ember?
Ha sírtam volna, megkergettek, pedig ugyanúgy

Zokogtál a késvágó deszka felett
(az én gyerekem, kisgyerekem tudod istenem hogy szeretem)

(istentelen, ez nem szeretet)

Zokogtál a nappaliban az érintetlen tányérod felett
(pedig merted kimerni azt az új adagot, minek)
(elhízik még jobban az ibike)

Zokogtál anyád és apád ágyán ülve,
dunna öleljen ha ők nem

(még egy ilyen és nem jössz haza többé soha)

Én meg zokogtam a kicsikkel, egy voltam közülük,
Bástyánk volt a két elsőszülött
(Jók voltak ők nektek bármi másra, mint diaponyva?)
Erődünk az a szoba, ami otthon volt, börtön és motel.

És mosolyogtam.
A lépcsőrácsba dugva a fejem (ez is halott)
mert felfogtam gyereknek eszével:
Ez az első szerepem és unom a forgatókönyvet.

(Jézuska hozzánk el sem jutott)
Mert halott. A szellem, a fiú,

atya sose volt.

Ez hal, más nem lesz?

(Fogságban megennéd.)
Nem látod, hogy nem tettem?
Sanyi, azért mégis na.
Otthonról nem tervezne szökést az ember fia.

2023.12.24.

Közlemény magamnak és a kószáknak

Közérdekű

Ezt a blogot innentől (illetve már legalább 3 éve így fut) kifejezetten nyílt vázlatfüzetként tervezem használni.

Mit jelent ez: nem fog karbantartást kapni a többi oldal a blogon, nem lesznek frissítve az írások és versek fülek, mindent maximum tagging system alapján fogok megkülönböztetni. Rögtön be is mutatom az új tag-kifejezést, ami ezeket a munkákat fogja összefoglalni: #futottak még.

Ezt persze felülírhatja bármikor egy unalmas délután vagy álmatlan éjszaka, amikor kikapcsolódásnak előkapom elfeledett blogszerkesztői készségeim.

Nem fogok már szerintem kész írásokat megosztani – ez azonban megadja a teret annak, hogy a nem kész részletek megosztásra kerülhessenek korábbi projektekből. Nem szeretném, hogy minden a digitális fiók számára maradjon meg, az egykor ezekbe az írásokba fektetett energia és szeretet érdemel szerintem annyit, hogy saját blogposztokat kapjanak. Egy aféle "mik lehettünk volna" kiállítást tervezek ezekből felvonultatni.

Rengeteg félkész, néha több oldalas de néha csak pár mondatos fanfiction figyel a mappáikban, amik legtöbb esetben egyszerűen már elvesztették a relevanciájukat vagy a source material iránti érdeklődésem csappant meg. Ezeket bizonyos mennyiségű kontextussal tervezem megosztani az elkövetkező időszakban. Hollywood Hírügynökség, Supernatural, NYSM elsősorban a három fő érintett, de jelenleg érdekelt fandomok is előkerülnek majd, például Vaják könyvek világa, The Magnus Archives vagy A Series Of Unfortunate Events. Aztán lesznek itt még mások is.

A Midnight Mass írásaim a szerelemgyerekeim, azok még valószínűleg be lesznek fejezve teljes egészében, de esélyesen itt blogon csak munkafolyamat kerül megosztásra, a befejezett novellák mennek ao3-ra. Ott is fenn vagyok, ott is ilyen megfontolt tempójú életjel mutatásokkal, mint ezen a blogon: javorbandita néven munkálkodom.

A verseimet addig osztom meg itt, amíg nem sikerül egy aktív megjelentetési folyamatba belekezdenem, épp emiatt mindegyikre úgy tekintek az itt megosztottak közül, hogy még mindet érheti a jövőben finomító módosítás.

Zárásul pedig nagyon köszönöm azoknak a kósza lelkeknek a figyelmét, akik ezt, illetve az összes korábbi posztjaimat a mai napig nézik, olvassák.

Peace & Love,
Jávor

Epigrammad

 Epigrammad


Őre vagyok a kastélynak:
Tenyerem őrzi márványa simulását,
Szemem könnyében ragyog a csillár gyöngyfénye,
Szívem hordozza legtöbb kincsét egykori dicsének.
Az érték holtidőben van.

Bálok voltak itt. Maszkabálok —
de ó, mi sok mázolmányarc mögött találtunk újra
meg újra egymásra —.
Éles elmék fenték egymáson késüket —
annyi faragott szentséggel megajándékozva a folyosókat
melyeket kettőnk szép szava rótta —.
És zene volt. Volt még zene —
élő ének verődött festett kárpitos falakra
és az őrzi még a rezgést,
holott hallja immár néma, néma maradt —.


Őre vagyok a kastélynak:
Távolról figyelem okkulárén, mint porlad,
omlik alá, veszélyes feledés martalékává váltan.
És figyelem az ösvényt, amit elföd már a gaz
Hogy jössz-e, egykori úrnő,
Jössz-e a neked macskakövezett sétányon
Felmérni, felismered-e otthonod romját?
Leszel-e elhanyagolt házad merész fölfedezője?


És én, Őre minden mohás kopott pillérnek, várok,
ha már enyészetté lesz minden munkám nyoma,
látja-e mindkettőnk szeme az árnytalan palota magaslatait
lemorzsolt téglák talajba süppedt voltában is.

2024. augusztus 4.

Levelet Madeleinenak

Levelet Madeleinenak

Újból neked írok, néma, arctalan, gerinctelen egykori jó barátom. Azt hittem, azt mondtam, te vagy a legjobb barátnőm. Nem merem ésszel felfogni, vajon hány más barátot sértettem vérig ezzel, hogy őhelyettük tiéd lett ez az érdemdíj.

És nem vagyok hajlandó mégsem, hogy lecsatoljam a kitűzőt hulládról. Így, igen, egy testet őrzök belőled a rózsakertben. A haja, a tiéd. Ruhája, amiben utoljára láttalak, kellemes-puha, lila pulóver. Még felismerem a tekinteted, de ha jobban nézem, egy vonások nélküli bábu hever előttem. Lassan és biztosan felejtek.

Porladó száraz pálmaleveleket taposok. Az egyetlen hang ez itt, ez a kicsi ropogás. Nem tudtam megmenteni. Semmilyen részét nem tudtam megmenteni. Gyökértől bimbóig elhalt.

Fájsz még, hogyne tennéd. Kegyetlen voltál. Aztán kifordultál a tornácról, még azt se kaptam meg, hogy faképnél hagynál, vagy bekopogj hozzám. Sáros lábnyomok, ennyit kaptam. Valaki állt a tornácon és elsétált, mielőtt a küszöbhöz érne. Alkalmatlan voltál kopogó szellemnek.

Nézem a kertem és még mindig ott vagy. Lugas fog köréd nőni, de látom, hogy ott vagy. Egy fekete folt a kertem gyepén. Fekete folt, ennyi vagy. Enyhe sokk. Ennyi sok.

Mit mentsek? A tövét, az új hajtást, a gyökeret? Segíteni fog az új föld, ha használok agyaggyöngyöket, szeretni fog, csak mert újból adtam neki tápsós vizet? Lemosom, súrolom a kaspót, hogy ne legyen nyoma, de az emlékkarcok, az emlékkarcok rajza ott marad és elárulnak.

Most mégis mi legyen ezzel? Balzsamozzak? Hogy újból felidézzek mindent, mielőtt végső útjára engedném a barátságunk szellemét? Vagy hantoljam el a testet, nehéz földdel, fekete földdel, hogy ne is lássam többet? De hát élet fakad majd abból is, és félek, hogy tested férgei milyen hajtást hoznak. Ezért nem lesz jó a harmadik opció se, hogy majd a tornácról lesem, hogyan rohadsz el a rózsák között. Mikor esik, mikor vihar lesz. Mikor ragyogni fog a nap. Nyári melegben, júniusi langymelegben, mikor születtünk majd meghaltunk, erjed egyre jobban a döghús. Ott fog keringeni az édeskés illata a halálnak.

Még emlékszem az illatodra. Utóljára csak ez marad belőled?

Levelet hoztam Madeleinenak, mert nem tudtam hová letenni az emlékezés virágait.

Járok egy utat, melynek célja: az út maga

Midnight Mass, Élet az is AU, egyszerű fluff - tánc a sziget erdei sétányán.

Már együtt vannak drága hőseim, őszt vagy telet írunk, a szokásos esti sétájukon Paul táncra hívja Rileyt.

Headcanonom, hogy J/P Depeche Mode kedvelő volt, s ezt a jó szokását megtartotta új életében is. Erről majd egy másik munkában később.

A dal amit Paul dúdol szintén Depeche Mode, Sacred.

Fiamnak köntöse ez

 

Midnight Mass tárcanovella, Ed Flynn és J/P atya - kegyetlen örömöm a tény felett, mennyi bibliai párhuzamra alkalmas minden jelenete a sorozatnak.

A blogon is bevezetem a rendszerét, hogy a saját dolgom megkönnyítésére a sorozat papjára a kettős szerep miatt J/P-ként referálok, mint műhelynév. Nem minden írásomban lesz ugyanis egyértelmű, hogy Johnról vagy Paulról van szó (vagy inkább, hogy melyik szereplő éppen kiként látja őt), de amelyik történetben mégis, ott a megfelelő név kerül címkézésre.

Ez egy rövid írás arról a jelenetről, ahol Ed beállít az atyához Riley leveleivel. A cím, a kép és a jelenet maga is mind a Genezisből idézi fel Jákob gyászát, amikor József haláláról értesül. Ó és emlékeztek, ahogy a negyedik részben J/P a gyónását egy bibliai történettel vezeti fel? Na, az lesz itt is.

Egy történet, ahol még van helye az örömnek

Midnight Mass, fix-it AU - egy reménytelibb vég, ami vidámabb jövőt ígér. Riley és Paul sorsa sokban hasonló, átalakulásukkal olyan módon fonódtak össze a szálak, amit még ők sem láttak át mindennek hajnalán.

Mi lett volna akkor, ha Riley és Paul atya együtt működnek, és mentik, ami még menthető? Itt nem ezt mesélem el, hanem ennek az utóhatását, ahogyan beilleszkednek a megrendült közösségébe a szigetnek, ahogy megpróbálják önmagukat elfogadni ebben az új realitásban. A csodák megszűntek, de az emberségük megmaradt. Az élni akarás keresésének, megtalálásának és megőrzésének a története ez.

A novellát hangszerelte az Autoheart együttes.

Mikor aranyba vált az éjszaka

 

Midnight Mass, Millie és John, rövid, verses próza - egymásba kapaszkodó csöndes beszélgetés a halál küszöbén.

Álmomban írtam meg ennek az alapját, mikor felkeltem fogtam magam és neki is álltam, hogy valóság legyen belőle. Flanagan karakterei kiváltják belőlem azt az ősi, szeretett írói ingerem, ahol csak hagyom, hadd társalogjanak a szereplők.
Játszódik az utolsó epizód utolsó jelenetén belül.