×××
Ezek a versek egy, számomra talán legfontosabb alkotói barátság gyászolás-folyamatából születtek – mindegyikük egy gondolat töredék inkább, mintsem egybefüggő részletek. Ezen folyamat termékei a Levelet Madeleinenak és az Epigrammad. Mivel a témát olyannak tartom, ami a generációmban egy elég gyakori közös élmény, szeretnék belőlük egy komplett felolvasóestet, amiben nem csak a gyászról, de a barátság alatt érzett örömről és különleges kapocsról is mesélnék versekben. Azok majd egy későbbi adagban érkeznének.
×××
Némaságnak margójegyzetei
#1
2023.12.18.
Múlt éjjel újból úgy láttalak ahogyan a legtöbbet
Álom voltál, áttranszferáltad magad a szellemvilágba
Hiszen mindig is ide vágytál: kétségek közé.
#2
2024.01.16.
De én azért emlékszem a szorításra és a melegre
Emlékszem a könnyekre és a békére
De jó, hogy itt vagy, de jó hogy élsz.
Éjjel volt vagy hajnal de ott az ágyon te szerettél
Szerettél és megtartottál.
#3
2024.02.07.
Vajon te is tudtad, hogy egy tévedés vagy, vagy te adtad fel saját magad?
Már elsőre rosszat sejtettem de belementem
Felül akartam írni a friss sebeket
És te kimérten megvártad, hogy beforrjanak, s csakis akkor martál meg.
#4
Undorító vagy és minden ellenségem közül téged szerettelek a legjobban.
#5
Milyen istenekkel küzdő gyáva féreg az, aki visszanézni sem képes
Nem voltam kedves dolog számodra? Nem érdekelt, hogy lángokban állok?
Dermedtél volna örök sóbálvánnyá, s akkor talán nyomát találom
Vonásaidban annak, hogy éreztél fájdalmat irántam.
#6
Csak sikerült elfelejtened, különös időink itt véget értek.
Átkot testáltam erre a szövetségre hajnalok hajnalán
De hát akkor született minden jó, csakmint Lucifer is tette.
Talán te is tudtad, már akkor ott, iszapsár barátságunk fundamentuma.
És mégis elnézted kedvesen, miképp hordom téglára téglát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése