Advent melege

Advent melege
Papának

Majd húsz év zokogása ráz fel szenteste reggelén
Rezonál a mellkasomban a múlt.
Vidám ledfényben a legélesebb az ingerület íve — 

Mosolyogtam, a fene enné meg.

Ott a fa mellett, biztosan azt tettem
— kínjában tehet-e egyebet az ember?
Ha sírtam volna, megkergettek, pedig ugyanúgy

Zokogtál a késvágó deszka felett
(az én gyerekem, kisgyerekem tudod istenem hogy szeretem)

(istentelen, ez nem szeretet)

Zokogtál a nappaliban az érintetlen tányérod felett
(pedig merted kimerni azt az új adagot, minek)
(elhízik még jobban az ibike)

Zokogtál anyád és apád ágyán ülve,
dunna öleljen ha ők nem

(még egy ilyen és nem jössz haza többé soha)

Én meg zokogtam a kicsikkel, egy voltam közülük,
Bástyánk volt a két elsőszülött
(Jók voltak ők nektek bármi másra, mint diaponyva?)
Erődünk az a szoba, ami otthon volt, börtön és motel.

És mosolyogtam.
A lépcsőrácsba dugva a fejem (ez is halott)
mert felfogtam gyereknek eszével:
Ez az első szerepem és unom a forgatókönyvet.

(Jézuska hozzánk el sem jutott)
Mert halott. A szellem, a fiú,

atya sose volt.

Ez hal, más nem lesz?

(Fogságban megennéd.)
Nem látod, hogy nem tettem?
Sanyi, azért mégis na.
Otthonról nem tervezne szökést az ember fia.

2023.12.24.