Midnight Mass tárcanovella, Ed Flynn és J/P atya - kegyetlen örömöm a tény felett, mennyi bibliai párhuzamra alkalmas minden jelenete a sorozatnak.
A blogon is bevezetem a rendszerét, hogy a saját dolgom megkönnyítésére a sorozat papjára a kettős szerep miatt J/P-ként referálok, mint műhelynév. Nem minden írásomban lesz ugyanis egyértelmű, hogy Johnról vagy Paulról van szó (vagy inkább, hogy melyik szereplő éppen kiként látja őt), de amelyik történetben mégis, ott a megfelelő név kerül címkézésre.
Ez egy rövid írás arról a jelenetről, ahol Ed beállít az atyához Riley leveleivel. A cím, a kép és a jelenet maga is mind a Genezisből idézi fel Jákob gyászát, amikor József haláláról értesül. Ó és emlékeztek, ahogy a negyedik részben J/P a gyónását egy bibliai történettel vezeti fel? Na, az lesz itt is.
FIAMNAK KÖNTÖSE EZ
Jákob zokogott. Igen, zokogott, ruháját szaggatta és a földnek vetette egész testét, a testet, amely megannyi fájdalmat hordozott, s most megrogyott. A pátriárka fájdalma ezredéveken át csengett tehetetlen édesapák sirámában és John tudta, a küszöbét egy újabb Jákob lépte át. A szolgálók rohantak az apához, mert a fiaknak nem volt bátorsága elé járulni. Eme véres köntös, meglehet, fiadé. Megismered? És Jákob megismerte, s fölsírt a fájdalomtól.
— Az az igazság, atyám, hogy aggódunk Annie-vel. Nem találjuk a kisfiunk.
— Nem tudok segíteni, Ed, s ez nekem is fájdalmat okoz. Az imáimban hordozom innentől Rileyt kétszeresen is.
— Talán meglehet, az Ön buzgó fohászai hazahozzák. Ha más nem is. Az Ön imái... Meglehet, atyám.
Johnnak az arca nem rezdült, pedig tudta, nincs bizalom a biztató szavak mögött. Ed Flynn megfordult és távozás közben torpant meg.
— A fiam, a kisebb, Warren... Leveleket találtunk reggel a házban. Neki, nekünk egyet-egyet, az anyjukkal. Nem kívánom az ördögöt a falra festeni, atyám, de olyan a stílusuk, mintha... Nem illik, de most ha megtenné és kivételt tenne, Rileyért. Beszélt az álmairól?
— Igen. Gyötrőek, ismétlődőek.
— Igen, nekünk is írt róluk. Azt mondja a levélben, hogy fél, hogy most megvalósulnak. És atyám, a fiam búcsúzkodik! Nem kérem, hogy mondjon el mindent, ami az üléseken elhangzott. Ismerem a titoktartást. Annyit kérünk, ezek a levelek... Magának beszélt ezekről?
— Beszéltünk a levélről, mint egy megoldási formáról, így igaz, de ez a felépülésének a részét képezte. A korábbi hibáinkért bocsánatkérés, jóvátétel, ahogy azt a program is nevezi... — el kellett hallgasson az atya, mert az édesapa élő teste megremegett. Meg kellett szólítsam, mielőtt összeroskad. — Ed?
— A fiam, tudja, a kisebb, egy levetett pólót is talált a szemét tetején. Biztosan az övé kellett legyen, hisz nem volt vihar, ami a kukákhoz hordja éjjel, s az anyja esküdni mer rá, hogy ebben látta elmenni otthonról. Riley magának is hagyott egy levelet. Atyám... a ruhát vér áztatta.
— Elkérhetem azt a levelet?
— Biztosan nem látta az ülésük után, merre indult? Talán útközben baja eshetett. A vér, a ruha egész hátát eláztatta a vér...
— Ed, a levelet, volnál kedves?
— Igen, atyám.
Mellényzsebből húzta elő, keskeny kis boríték, a levél sem tűnt többnek, mint egy pár soros üzenet, nem kívánhatott sok olvasást. Ed választ várva sürgetett és hazudtam, mintha erre kértek volna fel. Hazudtam, ahogyan azt már olyan könnyen tettem ennyi idő elteltével.
— Szól arról, hogy merre lehet?
— Ed, a fiad akaratát tiszteletben kell tartani és ez a levél, ez személyes.
— Igen, én mindössze...
— Annyiról biztosíthatlak titeket Annie-vel, hogy a fiatok él. Biztonságban van, az Úr szemei őrzik. Benne pedig bízhatsz. Nyugodt lehetsz.
Ed biccentett és kilépett a paplak tornácára.
És John sírni kezdett és összeroskadt, mert tudta, a köntöst vér áztatta, Jákob fiát vadállat tépte szét és Rúben rettegéstől telten kiáltozott az üres verem peremén: mivé legyek? Hiszen őrzője volt ő minden testvérnek, és az Úr szeme mindent látott. Felvirradt és Józsefnek nyoma veszett.
A kitépett füzetlapon egyetlen mondat volt, egy fiúnak az írása, amit John még a felnőtt kéz által írva is megismert, ezt az írást megismerem: Porból lettél és porrá leszel.
Mit tettem, Istenem?
Szép magyarosan fogom mondani: meg lettem rázva.
VálaszTörlésMármint így, ez most különösen megrázó volt.
Lehet az egypercessége miatt is, odasuhint ritmikus gyorsasággal a mellkasba, azt' kész, meg hát ott van, milyen döbbenetesen gyönyörű a párhuzam maga a bibliai történettel, és ami még döbbenetesen gyönyörűségesebb, ahogy azt végigvezetted J/P és Ed jelenetén, és még meg is csavartad ott a végén, a szám elé kaptam a kezem, amikor John sírni kezdett.
Az meg, hogy még úgyis is sikeresen fenn van tartva a mi-következik feszültsége, hogy pontosan tudom, mi következik (ha valaki idetéved, és ezt olvassa: azóta pótoltam a sorozatot, wiii), és J/P hazugsága - és így mellékgondolatként az, hogy nem adja, nem adhatja meg egy apa, egy család jogát a gyászhoz - így is gyomorszájon vág.
Még mindig remekül áll ez a világ a kezedben, kérlek, még egy darabig ne engedd el, és alkoss még ilyen csoda-fájdalmas dolgokat! (Ez lehet, messze lelkesebben hangzott, mint kellene, de csak azért, mert lelkes vagyok. Ehh.)
Nem tudom mit írjak, komolyan, azt hiszem, nem is találom a legjobb szavakat. Bocsánat. De imádtam ezt a párhuzamot, meg úgy az egész novellát, amiből tökéletesen látszik, hogy mennyire otthonosan mozogsz a Biblia világában (és őszintén, én is, szóval azt hiszem, meg tudom állapítani), és milyen könnyedséggel ragadod meg a karakterek lényegét, gyötrelmét és gyászát. A másik MM fanficedhez azt hiszem nem írtam, de az is nagyon megfogott, és remekül átadta a sorozatban megismert hangulatot. Nagyon jól és hitelesen bánsz ezzel a világgal, és (amúgy is) remek a stílusod. Ha van még MM fanficötleted, ne tartsd magadban - amilyen kevés fanfic van belőle, mindenre is ki vagyok éhezve :) Köszönöm az élményt!
VálaszTörlés