Sand between our toes

SPN nyári ajándék fluff, alternatív 10. évad,  Destiellel, Sabriellel és leheletnyi Crevinnel - az én egyetlen bátyómnak, Lotusnak. Utólag is nagyon boldog születésnapot. ♥ Ezzel a falatnyi nyárral szeretnélek meglepni téged, és így mindenki mást is.

A történethez hozzátartozik egy rövid magyarázat, mivel van egy headcanonom, vagyis egy verzám a 9. évadra, aminek a kifejtését egy új menüpontban fogom rendesen levezetni, ahova a többi headcanonom lesz összegyűjtve, hogy ki lehessen igazodni egy-egy történetem menetén. Röviden annyi, hogy Kevin él, Gadreel helyett annak idején Gabriel jött megmenteni Samet így az ő kapcsolatuk a 9. évad időszakában alakult ki és mélyült el, Kevin pedig így értelemszerűen életben van, Castielt soha nem is kellett és nem is volt elküldve a bunkerből, Crowley pedig kívánt-nem kívánt állandó lakója lett a csipet csapatunk otthonának. És hogy mi történik most? Nyár történik. A banda leszabadul a tengerpartra, ahogy az Dean régi óhaja volt még a 10. évad során. "Sand between our toes, Sammy. Sand between our toes."
És így nem is húznám tovább a dolgokat.  A történethez pedig csak egy dalt ajánlanék, amit majd Mókusunk a ficiben szolgáltat is a kedves közönségnek és fenn meg is lehet lelni a lejátszóban.
Bro, téged az angyalok éltessenek sokáig, s Neked és mindenki másnak is, jó olvasást kívánok!
(aki megtalálja a rejtett Addams family 2 utalásomat, az kezet foghat Izével)

Sand between our toes

Sirályok vijjogása hasította ketté a felhőtlen égboltot, és tüzesen izzó napsugarak ragyogták be azt a félreeső tengerpartot, ahol a két autó leparkolt. Dean még csavart párat a lejátszón, majd elégedett vigyorral az arcán belökte a kazettát. A Boney M Sunny-ja töltötte meg az egész partrészt, ő pedig táncos léptekkel kihajolt a kocsiból, felmarkolta a vezetőülésről a majdnem ott felejtett gumilabdát és szaladni kezdett a víz felé. A felesleges farmertől és pólótól útközben szabadult meg.

- Haver! Komolyan? – kiáltott ki neki Sam a habok közül, célozva ezzel az Impalából bömbölő retró slágerre. Öccse megjegyzését Dean egy jól irányzott dobással díjazta. A labda viszont nem találta el, ugyanis hála kiváló reflexeinek az ifjabb Winchester rámarkolt a játékra – így viszont a hullámok közé bukott a nagy lendülettől. Félteni nem kellett, mert a mellette pancsoló Gabriel készséggel rángatta ki a megbotlott jávort a víz alól.

- Gabe, baszki – hallatszott az őszinte hála a hangjában – kitéped a fél hajamat.

- Jaj ne sajnáltasd már magad, jut a te hajadból bőven mindenkinek. – Gabriel csípőre tett kezekkel nézett le az előtte nyakig vízben guggoló Samre és élvezte a látványt. Azonban mielőtt még több időt kapott volna a vadász pozíciójának továbbfantáziálására, Sam megfosztotta ezen örömétől és felegyenesedett. A labdát pedig egyszerűen kitépte az arkangyal kezéből – bár fogalma sem volt, hogy került hozzá.

- Házastársi vita megvolt? – kérdezte az immár melléjük ért Dean. A víz kellemesen langyos volt és a derekukig ért, tiszta volt és áttetsző, így Dean könnyen láthatta a talpa alatt rojtokba gyűlt homokot és néhány arra kóborló aprócska halrajt, akik azonnal szét is rebbentek, mihelyst tett még egy lépést az öccse felé. Még sosem volt tengerben. És most őszinte imádattal élvezte ki az első találkozást.

Sam felhorkant, de nem reagált a kommentárra. Inkább rápattintva a labdát a vízfelszínre, passzolt egyet a testvérének. Dean elkapta és visszaküldte. Sam most technikát váltott, és csavarva egyet labdán meg magán is, a háta mögül küldte meg a dobását. A bátyja kajánul felnevetett és laza mozdulattal kapta el és küldte vissza. Az arkangyalnak még fordulnia kellett kettőt a tengelye körül, mire végre rájött, a két testvér eltávolodott és most közéjük került. Ez koránt sem volt mókás helyzet. Bosszúsan felsóhajtott, és már szólt volna az idősebbik vadászhoz, amikor a labda ismételten elsuhant a feje felett. Perdült egyet és kérdőre vonta a maguknak nagyon örülő Samet:

- Ti komolyan gondoltátok, hogy cicázni fogtok velem?

- Valami gond van, cicus? – Sam mosolya önelégült volt, és kirívó, Gabe pedig bármennyire nem akarta, azért igenis értékelte ezt a tekintetet. Lehet el is révült, mert váratlanul érte a ráfröccsenő víz, amit a mellette elküldött labda okozott. Felháborodottan megtörölte az arcát és teljes átszellemültséggel tekintett immár a másik vadászra.

- Na jól van, benne vagyok! De azt ne higgyétek, hogy képesek lesztek kicselezni egy Trükköst.

- Azért ne olyan hevesen, angyal mojót nem ér használni! – Dean ismét elhajította egy hosszú és magas dobással Samnek a labdát, aki vetődve úszni kezdett utána.

- Ó a fene belétek Winchesterek, hogy az egekig nőttetek! –morogta Gabe és ő is alámerült.

Ezalatt a parton is mozgolódás volt. A táborhelyük a vízhez közel volt, de kellően távol ahhoz, hogy a bunkerből szervált öreg és enyhén dohos pokrócot ne tudja eláztatni. Az anyagdarabon foglalt helyet többek között a pancsolók levetett ruhája, Dean hanyagul elhelyezett napszemüvege, a sörökkel és étellel megpakolt hűtődoboz, és Crowley, mint mindig, öltönyben. Az utóbbi kettő a homokba erősen beleszúrt napernyő árnyékát élvezte, a démon maga egy piros színű, és nagy valószínűséggel émelyítően édes mojitot szürcsölgetett jóízűen. Nem mintha ismeretlen lett volna számára a lazítás fogalma, de egy ír vagy skót témájú pub merőben más világ volt, mint egy kaliforniai tengerpart. És nem, nem érdekelte, hogy ők éppen Texasban voltak. Azt viszont nem értette, hogy a fekete hajú kis herceg mit keresett mellette a parton, ahelyett, hogy a többivel őrjöngött volna a tengerben. Kevin a pléd mellé tolt napozó ágyon hevert el és szemmel láthatóan élvezte az őt beragyogó sugarakat, miközben teljesen belemerült az ide úton vásárolt National Geographic magazinja bújásába. Köhintett egyet, hátha kap valami reakciót. A Tran fiú befejezett egy oldalt, és megnyálazva az ujját, lapozott. Kicsit hangosabban felkrákogott. Kevin egy érdekes cikket talált az egyiptomiak kapcsolatáról a földönkívüli intelligenciákkal.

- Értem – konstatálta Crowley felvonva mindkét szemöldökét, a szája pedig keskeny csíkká húzódott, ahogy a horizontba bámult.

- Mégis mit? – jött a tompa válasz az újság mögül.

- Felőled akár meg is fulladhatok.

Kevin megállt az olvasásban, és őszinte felháborodás ült ki az arcára.

- Démon vagy, az Isten áldjon meg. Felkopna a vadászok álla, ha el lehetne titeket intézni szentelt vizes jégkockákkal. Hagyjuk már.

A férfi duzzogva mocorgott kicsit. Így se káromkodtak még vele. A fiú visszatért a negyedik bekezdéshez. Már három Sunny, one so true hangzott el, mire a sértett király ismét megpróbálkozott a beszélgetéssel.

- És miért nem hancúrozol a vízben a többi ütődöttel? Hm? Lefogadom, hogy még te is levernéd azt a szőke kis mitugrászt.

- Allergiám van.

- Ugyan mire. A hülyeségre?

- A tengervízre. Meg az édesre is. És főleg a klórosra. Csak tisztított vizet ihatok és cetrizint kell szednem a zuhanyzáshoz is. – Gyenge sóhajt hallatott, de nem nézett fel a lapok mögül. – Elégedett vagy a válasszal?

Crowley a mellette ülő ifjú prófétára pillantott érdeklődő és egyben lenyűgözött tekintettel.

- Mekkora szerencsétlen vagy – lehelte, majd alig észrevehetően közelebb húzódott a napozószékhez.

Arra nem gondolt, hogy ezzel akarata ellenére is helyet szabadított fel az akkor melléjük érkező Castielnek. Az angyal fekete fürdőnadrágban feszített, egyik szárán egy Batman jellel, és éppen komoly küzdelmet folytatott a csavart fagylaltjával, hogy az ne tervezzen a karján tovább folyni, mint a könyöke. A fagylalt egyébként a Gabe által odavarázsolt fagylalt automatából származott, mert bár nem strandon voltak, az arkangyal nem tagadhatta meg maguktól ezt a luxust. Crowley először nem fogadta örömmel, hogy a másik férfi mellé telepedett, de megbocsátott neki, amiért elszórakoztatta őt a mérhetetlenül borzalmas táplálkozási módjával.

- Hát te meg mióta hordasz denevért magadon? – vetette neki oda jókedvűen.

- Tehhék? – hangzott az angyal válasza, miközben éppen a felkarját szabadította meg vanília fagyitól a nyelvével. Érezve, hogy az iménti helyzet igen kínosan mutathatott, megpróbált a tölcsérben maradt édességgel foglalkozni és válaszolt a kérdésre, mert közben az is eljutott az agyáig. – Claire küldte nekem postán Jody Mills sheriffel. A levélben külön kiemelték valamiért hogy Hot Topicalos. De kedves tőle hogy Gotham őrizőjének a jelképét viselő ruhadarabbal ajándékozott meg. Azt írta, hogy Batman karaktere rám emlékezteti. Biztos a szárnyakra gondolt – ellágyult arccal mosolygott maga elé. Crowley hátradőlve támaszkodott a két tenyerén és félmosollyal a szája sarkában nézett a bazsalygó szeráfra. Még szoknia kellett, hogy a másik ki lett kulturálva.

- Kevin – fordult hozzá hirtelen Castiel, abbahagyva a fagylalt felett való merengést (már nem is érezte, hogy a java része az ujjaira folyt) -, jól bekented magadat naptejjel? Itt a tengerparton nagyon könnyen leéghet az emberi bőr, főleg a dél utáni órákban.

A srácnak majdnem a nyelvére szaladt egy „Te nem vagy az anyám” felszólalás, de időben visszanyelte, és helyette az angyalra pillantott a napszemüvege alól és szelíden válaszolt.

- Nyugi Cas, nekem olyan a bőrtónusom hogy ennek nem árt a Nap. Képtelen vagyok leégni – és olvasott tovább.

- Hm, szóval erre nem vagy allergiás? – morfondírozott Crowley.

- Mivan?

- Ah, semmi-semmi… - legyintett a démon és hagyta inkább a prófétát. Hunyorogva a víz felé pillantott. - Ezek meg mi az ördögöt…?

- CAAAS! – jött az üvöltés Dean szájából. – Cas, hallod! Hallod, gyere már segíteni leszedni a bátyádat az öcsémről!

És a parton ülők most látták csak meg, hogy mint macska a kaparófát, úgy mászta meg Gabriel Samet, és jelenleg épp a nyakában csimpaszkodott s minden erejével azon volt, hogy kiszedje a labdát a vadász magasba emelt markából. Kevin a lapok közé temette az arcát és azon gondolkodott, hogy ő mégis mit keres itt, Crowley szimplán csak kiröhögte a párost, míg Castiel mélyet sóhajtva felállt, és cselekedni készült.

- Vigyáznál erre kérlek – nyomta a démon kezébe az összevissza olvadt fagylaltot, akibe belefagyott a nevetés, és egy udvarias meglepett pislogással pillantott fel az angyalra, aminek a jelentése valami olyasmi lehetett, hogy „Ezt te most tényleg komolyan gondoltad?”. Úgy tűnt igen, mert Castiel több időt nem szánt rá, hanem leporolva a nadrágját komoly tekintettel szaladni kezdett a hullámok felé. Ezt a pillanatot elkapva Gabe felhagyott kicsit a szarvasa nyúzásával és elkurjantotta magát:

- Hohó, Baywatch! – mutogatott a vízpartra.

És Sam mintha csak erre várt volna, megragadta az alacsony férfi lábait, lerántotta a nyakából és az egész embert belehajította a vízbe.

- Repülj cicus, úgy is talpra esel! – kiáltotta neki. A másik káromkodásait elnyomták az arcába csapó hullámok.

- Hát Cas, erről úgy tűnik lekéstél – tárta szét Dean ártatlanul a karját, amikor az angyal végre melléjük ért. Amikor észrevette rajta a Batmanes gatyát, elismerően somolygott.

- Nem értem, akkor most menjek ki? – mutatott Castiel a háta mögé a hüvelykujjával.

- Mi? Nem. Nem! Sam, maradhat Cas, ugye?

- Uhh, persze, miért ne maradhatna – emelte fel jobbját a másik Winchester majd vissza is ejtette maga mellé. A bal kezével épp Gabrielt próbálta a víz alatt tartani.

- Látod? – Dean arcán hamiskás mosoly terült el, miközben megveregette az értetlen arcot vágó angyal hátát. Rosszat sejtett a vadász tekintetéből.

- Akkor, én is játszhatok?

- Hát persze! Sam, passzolj neki egyet – kiáltotta Dean és fejével Casre bökött. Az angyal annyira megörült a játékba invitálásnak, hogy nem vette észre, amikor Dean az öccsére kacsintott. És Sam megküldte a labdát. Cas már lelkesen kapott is volna érte, amikor Dean leszedte a passzt és arcátlanul jóízűen kacagott egyet, sőt, még meg is mutatta a rá összehúzott szemöldökkel bámuló Casnek, hogy igen, jól látja, nála van. A kék szembogarak – amiknek a színét még a tenger is csúnyán megirigyelte – csíknyi vastagságúra húzódtak össze és ebben a pillanatban döntötte el, hogy ő bizony véresen komolyra fogja venni ezt a játékot. A szigorú tekintet hatására Dean is hátrébb hőkölt egy keveset. Megpróbálkozott egy bocsánatkérő mosollyal. Cas ugyanolyan szúrós pillantással vontatottan fejet csóvált. Ha nem hát nem, vonta meg Dean a vállát és folytatni kezdték a dobálást, ezúttal két macskával, mert időközben vízfelszín fölé került az erősen hápogó és pislogó Gabriel is. Angyal, tehát nincs problémája az oxigén hiánnyal, de Trükkösök akkor sem vízi életmódra lettek megtervezve. Örömmel vette a lapot és fogadta el a tényt, hogy fivére is részt vesz ebben az egész mizériában. Végül is elugrálgattak ők a labda után. Néha az egyik Winchester bukott a víz alá, néha vadász és angyal fej-fej mellett úszott a játék után, és Casnek túlbuzgásában nem egyszer sikerült ráesnie az arkangyalra. Ez ment egészen addig a pontig, amíg Castiel módszerei el nem durvultak. Pontosabban amíg meg nem fenyegette Samet miszerint:

- Sam, hogyha most ideadod nekem a labdát, nem foglak bántani.

- Voah, nyugi van cowboy – csitította Gabe feléfordulva. – Az csak egy marék műanyag.

- Hagyd Gabe – legyintett szórakozottan Sam -, úgy se gondolja komolyan.

- Dean, őszintén nem szeretném, hogy bántódása essen a testvérednek, de nem hagytok más v-

- Hé, Dean, ugorj, magas lesz! – Sam félbeszakította a másik monológját és nagyot csavarva a dobásán elhajította a játékot. A labda repült, Castiel pedig vetődött utána. És rá is estek mind a ketten a felkészületlen Deanre. Nem számított erre, de nem is adta fel. A víz alatt folytatták a küzdelmet, Castiel minden erején azon volt, hogy Dean magától messze tartott öklét szétfeszíthesse, azonban a labda nem volt sehol, helyette csak a vadász ujjaival találkozott össze, amik szinte ösztönösen fonódtak a sajátjai köré. Dean len lebegett nem messze a talajtól, néha az orrából kiszökő levegő buborékok bugyogtak el az arca előtt, ő viszont csak a felette elterülő másik férfi tekintetére fókuszált. Azokra a kurvakék szemekre, amik zavartan fürkészték az ő arcát.

Gabe fel-le dobálgatta  a labdát, ami pár pillanattal ezelőtt tűnt csak fel a kezében. Sam fejet csóválva lépet mögé.

- Az volt a szabály, hogy nincsenek trükkök.

- Hát aztán – nézett fel rá hátradöntött fejjel. – Az sem volt megemlítve, hogy ezek összebuzulnak, mégis megtörtént.

- Hm. Szerinted meddig bírják odalent?

- Mittomén, tán csak nem fognak megfulladni. Elég kínos lenne. Hé Sasquatch – Gabe kacsázva elhajította a labdát Kevinék felé. – Verseny a partig?

A vadász felnevetett. Futni kezdtek a vízen át.

Dean levegőért kapkodott mikor felbukkant a feje a víztükör felett, de aztán csak prüszkölve kacagott és nem akarta abbahagyni.

- Dean, Deaaan ez nem vicces, hagyd abba kérlek – Castiel vízzel fröcskölte  a vadászt de az ő arcán is kínos vigyor terült el.

- De miért? Tiszta aranyos, ahogy beszélgetni kezdtél azzal a kishallal. Sellőnek nézett, mi? Mit is mondott neked, óvakodj a férfiaktól, vigyázz a halászokkal? – A kezeik még mindig össze voltak kulcsolva. Közelebb húzta magához a férfit. Nem érzékelték, mikor sodródtak beljebb a vízben, szinte már csak a mellkasuk látszott ki.

- Azt mondta, hogyha van egy kis józan eszem akkor távol maradok azoktól az átkozott Winchestrektől.

- Hmmm, igazán? – mormogta Dean és magához ölelte a férfit. – Nem mondott hülyeséget. Megbánja az a társuk amelyik a horgomra akad.

Castiel önként simult hozzá a másik testéhez, lábai a másikéra kulcsolódtak, karját a nyaka köré fonta és a másik szemeibe fúrta a tekintetét, amik olyan zöldek voltak, mint az óceán egy viharos éjszaka utáni pirkadatkor. Rekedten dorombolt:

- Mert, mi lesz vele?

- Hamm. Bekapom.

A csókjuknak sós íze volt. És minél többször ismételték, az íz annál jobban enyhült, ahogy az ajkaikra kiszáradt só szép lassan elfogyott, míg ők belevesztek egymásba, és megfeledkeztek mindenről. Térről, helyről, időről. A vízben, és pláne ilyen körülmények között az ember teljesen megfeledkezik az időmúlásáról, és ők arra ocsúdtak fel, hogy a lemenő Nap hatására a horizont és a víztükör elkezdett narancs és aranyszínekben táncolni, a napfény csillogva tükröződött róla vissza. Finoman eltolta Castiel magát a vadásztól, és a fejével lomhán a part felé intett.

- Gyere Dean, menjünk ki. Az ajkaid is kezdenek lilulni, nem engedhetem, hogy megfázz.

Amikor a partra léptek, Kevin és Sam egyszerre kezdtek riadt hadarásba.

- Oh ne ne ne ne ne, Dean, vigyázz eltaposod! – Dean fél lábon pattogva hőkölt hátra miután az öccse rászólt, és Castiel vállába kapaszkodva próbált meg egyensúlyban maradni, mire végre ismét két talpon állt.

- Mer most, jesszus, ember, ti homokváraztok? De cuki – nevetett a kockákon, aztán zavart érzett az Erőben, mert feltűnt neki, hogy csak a tenger morajlását hallja és saját magát. – Hé, mi lett a zenével?

- Megszüntettem, mert már széthasadt tőle a fejünk – jött a válasz a napágyból, ahol Gabriel trónolt és épp egy hatalmas adagnyi duplacsokoládés fagylalttal mélyítette el a kapcsolatát. – Amúgy gondolom élvezetes volt egymás szájában búvárkodni ennyi ideig. Bő másfél óra, szép. Elismerésem – Ezt nyomatékosítva magasba tartotta az arkangyal a hüvelykujját. Dean fintorgott és visszavágni próbált.

- Mert gondolom neked is biztos jó volt búvárkodni a… fagylaltodban… ennyi ideig.

- Dean – nézett fel rá Sam a homokból –, hagyd. Nem megy ez neked. Amúgy nézd, egész jól haladunk.

- Ja, már van várudvarunk, vizes árkunk, és Sammel apró gallyakkal erősítettük meg a tornyok szerkezetét. És ha megnézed, akkor az alagút pont akkora méretű, hogy egy kisebb rák át tudjon rajta menni, és….

Kevin teljes odaadással mesélte a tapasztalan szemek számára, mekkora erődöt, sőt várat húztak fel a tengerparti élővilágnak az eltelt idő alatt Sammel ketten. Illetve hárman, ha nem feledkezünk meg Crowleyról, aki térdig feltűrt nadrágszárban sétálgatott a homokban színes és formás kagylókat keresve a vár díszítéséhez, miközben a tenger lassú áramlatokban nyaldosta langyosan a lábait. Egy nagy maroknyi szerzeménnyel tért vissza, amiket óvatosan az építmény mellé szórt. Castiel eközben összebarátkozott egy vízpartra téved tengeri teknős bébivel, aki valamit nagyon lekéshetett, mert a testvérei már minden bizonnyal rég kikeltek és a tenger alatt voltak. Az angyal a kezébe vette, mosolyogva megsimogatta a páncélját és megmondta neki, hogy mindjárt mehet utánuk, csak előtte még bemutatja valakinek, és odavitte megmutatni őt Deannek. A vadász ellágyult arccal nézett hol a nagy szemű csodára, hol pedig a kisteknősre, s képtelen volt nem mosolyogni azon a tiszta ártatlanságon, ami körülvette ezt a két teremtményt.

- Kész – jelentette ki Kevin, miután az utolsó fényképet is elkattintotta a homokvárukról. Castiel pont ekkor engedte útjára újdonsült barátját. – Kolléga, öröm volt önnel dolgozni – nyújtotta ki jobbját Sam felé, aki a gesztust viszonozva kezet rázott vele.

- Részemről a megtiszteltetés – próbált komoly fejet erőltetni az arcára, de nehezére esett nem vigyorognia.

- Nagyszerűek vagytok. Akkor, most már eltaposhatom ugye?

- Mókus, ne legyél paraszt. Miért akarod elrontani a gyerekek játékát?

- Amiért te igaz gyöngyöt kajtattál nekik. Na – csapta össze Dean a tenyerét. – Akkor tábortűz, mályvacukor meg minden?

- Nem tudom haver – húzta el Sam a száját. – Ez nem a Narancsvidék, vissza kéne menni a bunkerbe mert esteledik. Tizenhat óra hazavezetni és idő még mi visszacuccolunk a kocsikba.

- A nagy francokat fogunk megint kocsikázni. – Gabriel a tölcsér csücskét dobta be a szájába, Dean pedig meglepetten nézte, hogy tudott ennyi idő alatt benyelni egy akkora fagylaltot, de Sam ezen már meg se lepődött. Megszokta. Ahogy azt is, hogy az arkangyal séta helyett szeretett meglepetés szerűen megjelenni az oldalán. – Épp elég volt nekem kitűrni az ide utat.

- Nem hittem volna, hogy valaha ezzel itt egyetértek, de egyetértek – jegyezte meg Crowley is. Dean a szemeit forgatta.

- Most meg mégis min hisztiztek? – sóhajtotta fáradtan.

- Az oké, remek, sőt könnyekig meghat, hogy megtűrtük minket meg egymást a bunkerben, tényleg, de több mint fél napon át folyamatosan összezárva lenni veletek az Impalában, az azért már nem gyerekmatiné.

- És ezt végighallgatva remélem neked is világos, számomra mekkora öröm vele osztozni a hátsó üléseken. – Crowley jelentőség teljesen nézett az idősebb vadászra ledöntött fejjel.

- Oké, hogy ez a te partid volt meg minden, mert te vágytál olyan nagyon a habok közé és ragaszkodsz a járgányodhoz, de mi egy csettintéssel oda és vissza tudtunk volna titeket küldeni.

- Mondd valamit, Dean – Sam elgondolkodva vakarta meg a tarkóját. – És akkor máskor is simán kijöhetnénk ide, nem muszáj folyton kocsizni. Hm?

Dean nem válaszolt, hanem csak magában mérlegelt. Sose volt ínyére a teleport, kellemetlen mellékhatásai voltak az ürítésére nézve. Mindenki várakozóan őt figyelte. A Nap lassan teljesen eltűnt a horizonton.

- Hát, nekem nem volt problémám az ide úttal, tehát részemről mindegy – bökte ki Kevin. Neki szerencséje volt, és Castiel autójában hárman utaztak az angyallal és a hátulra bedöntött napozó székkel együtt.

- Jól van kölyök, de neked a strici autó jutott – nézett rá Gabe. – Nekünk a Winchester targonca.

- Hé-hé, ne sértegesd Babyt, jó? – fenyegetette meg Dean felmutatott ujjal. - Felfogtam anélkül is.

- Heh, hogy kipirult dühében – vigyorgott a démon.

- Mifasz? Még fel se húztam magam rendesen.

- Most, hogy mondod Sasquatch is pirospozsgásnak tűnik – morfondírozott az arkangyal is. – Mi szépre gondoltál Sammy, hogy így zavarba jöttél?

- Hagyjál már, semmire, biztos csak a naplemente miatt.

- Nem naplemente az, egyszerűen leégtetek mindketten – szólt oda Kevin, aki addigra már berakodta a holmikat Cas kocsijába és a csomagtartót támasztotta összefűzött karokkal.

- Leégni? De mi nem is – értetlenkedett Dean de Kevin folytatta.

- Na akkor srácok, indulunk vagy mi lesz? Cas tudná vinni Saméket, Crowley az egyik kocsit és-

- Kérlek! – nézett rá Gabriel lesajnálón, és csettintett.

Hirtelen mindenki a bunkerben volt, az autók pedig a garázsban, hogyha Gabe nem tévesztett el valamit. És mivel ez szóba se jöhet, így biztosan ott voltak a járgányok.

- Otthon édes otthon – csapta össze boldogan az arkangyal a tenyereit. – És térjünk át a következő napirendi pontra – megfordult és a mögötte ácsorgó Winchesterekre nézett, akik továbbra is fürdőruhában ácsorogtak félmeztelenül. – Apám borogass, ti aztán tényleg szép rákvörösre égtetek. Mint két jól átsült homár.

A testvérek most már egymásra néztek, hogy megértsék, miről magyaráznak nekik a többiek, mire egyszerre rukkoltak hátra sziszegő fejjel, meglátva a másik színét. Castiel megmondta, a tengerben baromi gyorsan leég az emberfia. Fel is sóhajtott és megfogta Dean vállát, mire az feljajdult.

- Bocs. Dean gyere, majd begyógyítom a bőrödet.

Dean fájdalmas arccal bólogatott és elindult az emelet felé az angyallal. Samet leültették az asztal mellé és Gabe a szekrények között kutakodni kezdett.Szekrény ajtó ki, szekrény ajtó be, nyílik-zárul, nyílik-zárul.

- Gabe, mimicsinálsz?

- Kenőcsöt keresek a habtestedre – válaszolt egy fiók mélyéről. – Ó, találtam is. – Boldogan emelt fel egy kisebb tubust, s rögtön nyomott is belőle a tenyerébe amit aztán összedörzsölt, miután a tégelyt az asztalra helyezte.

- Gabe, te miért nem tudsz úgy meggyógyítani, mint Cas Deant? A múltkor is sikerült, most miért nem lehet? – nyafogott a férfi. Gabe finoman elkezdte rákenni a gyógyszer a másik bőrére.

- Mert ez sokkalta érdekesebb. Ne mocorogj nagyon.

- Oké, nem tagadom, nem rossz, de ha már arkangyal vagy akkor minek bénázzunk emberi kis praktikákkal amikor nnnanana ott biztos, hogy nem égtem meg.

- Biztosra kell menni, sosem tudhatjuk!

Crowley ácsorgott még egy darabig a konyhában, aztán megunva a készülő aktust sóhajtva kiengedte a levegőt.

- Amíg ti itt bepantheneztek, én szerintem sétálok egyet Juliettel, addig se kell itt lennem. Hercegem, te jössz? – fordult a fal mellett tehetetlenül létező Kevinhez, aki kérdőn felemelte a megszólításra a fejét. Körülnézett a helységen és mérlegelte a helyzetét: maradjon itt hallgatni, ahogyan ezek ketten verbálisan (de már lassan fizikálisan is) előjátékoznak, kuksoljon tök egyedül a szobájában, vagy menjen el egy keresztúti démonnal megjáratni a pokolkutyáját, amit ráadásul még nem is lát. Igen, határozottan az utóbbi hangzott elfogadható időtöltésnek.

- Miért ne. Olyat még úgy se csináltam. Szevasztok, a konyhát azért majd fertőtlenítsétek, ha nem nagy kérés! – és már el is tűntek.

- Meglesz! – kiáltották vissza egyszerre.

Castielék Dean ágyán ültek, az angyal a vadász oldalán, és lassú körkörös mozdulatokkal vezette végig a tenyerét és az ujjait az arcán, a vállán, a hátán, begyógyítva így a sértett bőrfelületeket. Dean lehunyt szemmel szuszogott és hálásan tűrte az érintéseket.

- Ezt majd megismételhetnénk.

- Tessék? – állt meg egy pillanatra az angyal. – Hogy érted? - Folytatta a társa gyógyítását.

- Csak így erre az egész napra gondoltam. Lemenni a partra, hülyülni, el lenni, veled, Samékkel. Vagy öhm, csak veled, és raknánk tábortüzet, sütnénk mályvacukrot meg hullócsillagokat néznék, amik nagyon reméljük, hogy nem a rokonaid voltak és tudod, ilyen klisés nyálas cuccok amiket tengerparton szokás csinálni.

- Hmm - mormogta az angyal.

- Ja, szerintem is... Mindegy, hagyjuk, nem mondtam semmit. Csak most voltam életemben először a tengerben, és hogy őszinte legyek kurva jól éreztem magam, és jó volt „búvárkodni” veled, szóval érted. Hah? Cas?

- Nézd, ha ezt csinálom – mutatta Cas, és Dean is a jobb vállához fordult, ahova az angyal rászorította a tenyerét a még vöröslő bőrre -, akkor olyan, mintha a kéznyomatom ellentéte lenne, csak a másik karodon. – És elengedte. Az érintés nyomán fehér tenyérlenyomat jelent meg és pár másodpercig ott is maradt. Majd Castiel ezt megcsinálta még egyszer és többször is, ahogyan azt az előző percekben is tette. Dean egy darabig figyelte a mutatványt, aztán az angyalra nézett és röviden elnevette magát. Castiel zavartan kapta fel a tekintetét.

- Most miért nevetsz ki?

- Te egész végig ezzel játszottál? Egy szót se hallottál abból, amit mondtam, mi?

- Miért, mondtál valamit? – Cas elszégyellve magát lebiggyesztette az ajkait, Dean viszont csak megrázta a fejét és megpaskolt a másik arcát.

- Semmit – majd finoman megcsókolta a száraz ajkakat. Még mindig kellemes sós íze volt a csókoknak. – Én nem mondtam semmit – ismételte meg suttogva és óvatosan az ágyra döntötte a férfit. Nehéz sóhajok, halk nyögések és sós tengerparti illat kezdte betölteni a szobát a lámpafény pedig egy csettintésre eloltódott. A sötétben szinte ismét érzeték maguk körül az őket ölelő hullámokat lágyan ringatva őket és a matracot.

- Dean, várj, még nem gyógyult be teljesen a bőröd.

- Majd menetközbe befejezed. Mély búvárkodjunk.