Mikor aranyba vált az éjszaka

 

Midnight Mass, Millie és John, rövid, verses próza - egymásba kapaszkodó csöndes beszélgetés a halál küszöbén.

Álmomban írtam meg ennek az alapját, mikor felkeltem fogtam magam és neki is álltam, hogy valóság legyen belőle. Flanagan karakterei kiváltják belőlem azt az ősi, szeretett írói ingerem, ahol csak hagyom, hadd társalogjanak a szereplők.
Játszódik az utolsó epizód utolsó jelenetén belül.

Mikor aranyba vált az éjszaka

Fiatalon azt hittük miénk a minden,
még ha csak két perc is volt ennek a hitnek a tárgya.
Abban a két percben nem vártam vissza a frontról senkit,
nem húzta a vállad a reverenda, a csókoknak pedig olyan íze volt,
mint az adventi habkarikáknak.

Bár lettem volna olyan bátor döntésekben,
mint azokban a percekben.

Nem bátorság volt az és tudod ezt te is.
Csak szerelem.

Bátor voltam, mert előtted tudtam, hogy félhetek.

Ezt felejtettem el a végére — nem úgy,

mint a zsolozsma soron következő sorát,

azt a demencia molya ette meg.

Közelgett és az ágyad fölé hajolt a halál,

az én testemet is satuba fogta az elmúlás,

az élet elkerülhetetlen vége rettegéssel töltött el.

És nem válaszolt, Isten. Mert elfelejtettem, félhetek.

Amit adott, visszaadjuk a nap végére.
És milyen hosszú nap jutott mind a kettőnknek.
Az eltékozlottnak tűnő évek és a helyesnek hitt pillanatnyi döntések
a végére úgy is egy, közös gyűjtőbe folynak össze.
Elhasznált, végig élt ajándékok. …
A gyerekek kedvenc játéka rendszerint
a felismerhetetlenségig szorongatott fajták.

Mennyire áldott lenne annak a tökéletes roncsnak lenni,

ami Sarah alvókája lehetett.

Vajon képes lett volna kedvelni, szeretni,

ha lett volna az a hely, ahol együtt létezünk és otthonunk a neve?

Gyönyörű csöppségem. Kisbabám.
Milyen sokat jártunk ketten erre a hídra,
hintázott a korláton. Ezzel a kis átjáróval
világokat kötött össze. ...
Emlékszel a keresztelőjére?

Akkor vehettem először a karomba.

Csöpp volt igen, ahogy mondod.

Nem sírt a keresztelővíztől, sírni szoktak, nem ő.

Nevetett. Sára, mondtam, a mi előjárónk, hercegnőnk.

Szép név, szerettem. Első pillanattól szerettem.
Nézd meg, még itt van az ölünkben,
de máris hiányzik. Még látom az arcát,
de már soha nem mosolyog.

Annyival jobbat érdemelt volna.

Te tökéletes voltál, egyedül én...

Dehogyis. Nem voltam én tökéletes.
Fiatal voltam és jó anya akartam lenni.
Nincsen tökéletes, John.
Épp a hibáid azok, amikbe beleszerettem.

Benned a hibákon túli jóság nyűgözött le.

Oh Millie, te egyetlen... A hibákon túl,

amiket felhalmoztam, csak titeket láttalak,

mint utolsó két szilárd gyertyacsonk a vaksötétben.

Majd addig ténykedtem a homályban,

rendeztem és terveztem, remélve,

hogy egy közös életet teremtek

ahogy törmelékekből építkezek, én ijedtem meg a legjobban,

mikor egy mozdulattal kioltottam a fényüket.

Ostoba voltam.

Ostoba. … Igen, egy ostoba pap.

Add a kezed.

Már rég a tiéd, most is az ujjperceid nyugtatom.
Ha hunyorogsz, látod ahogy összemosódik
a kislányunk vére a bőrön a tieddel.

Változik a levegő.

A Föld mindjárt a Napra fordítja az arcát.

Nahát. Ez is épp olyan, mint a Hegyi beszéd

egy törvénye, az a rész ahol ... Ugyanolyan badarság.

Meséld el, mit láttatok, mikor erre a hídra jártatok?

Sirályokat, a nádasban fészkeltek.
Láttuk a nyestet ellopni a tojásokat.

Tolvaj természet.

Nem hibáztathatod, a természet adta a nyestnek, hogy tolvaj legyen.

Minden rend szerint halad?

Szerinted nem? Ott jön a reggel, és így jön el a halál is.

Talán sose tudom meg,

hogy hova vezet el minket pirkadat után.

Meg tudsz bocsátani?

... Félsz te is, igaz?

Rettenetesen. ... Meg tudsz bocsátani?

Mielőtt felragyog, gyere ide kedvesem.
Cseréljünk el egy utolsó habkarikát.