Le Chat Noir (Visszaköszönés a harmadik színre)

 

Le Chat Noir
Visszaköszönés a harmadik színre

 

Szeretnélek kirántani a sötétből,

Megőrizni a jelen fényében.

Ne fedjenek el régi alakok árnyai.

Ne feledjelek el önmagadnak látni.

Mi szép…!

 

Tudhatatlan, szerencse vagy balsors volt-e,

Minek okán utam utaddal derékszögben egybefolyt;

Nomen est omen, téged ez nem kötelezhet,

Nincsen név, amiben megírták volna végzeted:

Éboni bundád fényesíted, minden lépéssel ragyogtatod.

 

Megláttalak és követtelek – olyformán

ahogy gondolataid követték a fejemben lévőket.

Egyhosszú hullám, harmónia, aminél egybecsengőbbet

Nem szereztek, nem találok, nem keresek.

 

Új viharok vize tölti meg a száraz medret.

Tiszta víz, de a völgy salakja ugyanaz maradt.

Megújulás jut egyedül, nem átváltozás.

Istenem, mi szép.

 

Minden megélt pirkadat, minden arany volt,

Ajándék. Megült könnycseppek a kézfejen.

 

Túl soká hagytalak megnyúlt

Árnyképek kitaposott ösvényén lépdelni.

Közös munkával vesztettünk el téged;

De minden, mi közös munka volt, velünk maradt.

Ezekben a sorokban is érzem a nyomodat.

A szó elvész, de vajon az írás is csak kezünkre tapad?

 

Mesélj! mint régen, a kezdetek kezdetén,

Amikor még a semmi volt, gyönge és szelíd

Tere új szavaknak, nem látott utak kanyarogtak

Mondataink nyomán.

Ez az intim mélység, ez a végtelen tudás.

Pálmafás ligetek, megismered?

Ilyen könnyű többé nem lesz már az ébredés.

De talán még nem láttunk mindent, ami ránk vár.

 

Lépj elő hát, tömör fekete felhő, hívlak

Az esthajnal ragyogásába;

Felbizakodva szalad ki ujjam alól a parancs –

Mert én rettenek meg a váratlan valóságtól,

Hogy hiszen nem vagy más,

mint kit először áldottak meg saját akarattal.

Felis silvestris catus, elfogadod-e a meghívást?

Rögös betonkövön térdepelek, várok mindössze –

az ősi tagadás hív, hisz nem is-merne más.

 

Légy önmagad – akár mennydörgéssel, vagy árral jár.

 

2021. július 18.