Timing is essential

 

Now You See Me (2), egyperces, Atlas/Dylan újévi csók - két éve pihen csak parlagon, mi van abba.

Hatalmas ünneplés van, a gonoszok végre lelepleződtek, a pezsgős üvegek felbontódtak, és immár mind az Öt Lovas feltárta magát a világ előtt. Anglia, s az egész világ ünnepel, ahogy bűvészeink is.

Most már csak egy kis melankolikus elgondolkodásra van szükség Danny részéről, s tiszta lappal lehet kezdeni az új évet.

Timing is essential

Körülötte kurjongat London – s jókívánságok a petárdákkal együtt pukkannak az éjbe. Több esztendő óta először érzi, hogy nem is baromságok az újévi szokások. Csoportölelésben dülöngélnek erre-arra, a Temze közepén; és itt pont jó helyen van. Merritt vállon szorítja és az égre mutat. Serceg és sistereg a tűzijáték a fejük felett, megvilágítva az arcokat.

 

Atlas évek óta először érez, úgy igazán.

 

Érez örömöt, azt a csendes könnyfakasztót, olyan örömöt, amikor némán köhögsz a nevetéstől, amikor szétfeszülsz a boldogságtól, de valahogy az egész bennreked. És azt is érzi, hogy mennyire félt ma. Mennyire félt az elmúlt hetekben. Mennyire félt akkor a rakparton, ahogy Dylan remegő mellkasába kapaszkodott és csontig ázott ruhában is a férfi tört köhögése érte el, hogy kirázza a hideg.

 

Egyetlen szereplés, semmilyen tapsvihar nem ért neki annyit, mint ez itt, ez most.

 

Jack és Lula támogatóan átölelték két oldalról még utoljára, aztán a lány a fiú nyakába borulva elsodorta magukat a csapattól. Még mindig a repülő szárnyán állnak, olyan gyorsan történik az egész. Lovasokból csapat lettek. Talán család is.

 

És ott van Dylan, közvetlen előtte. Hiába a sok kilélegzett párafelhő – tisztábban látják egymást, mint korábban valaha. A karja Atlas derekán, egymásba kapaszkodnak, olyan szédítő. Egyensúlyoznak az ó- és újév között, a trükk varázsában, a siker öt másodperces mámorában.

Egy bűvész sikere mindig az időzítésen múlik.

 

– Öt, négy, három, kettő, egy…!

 

Atlas is fogja Dylan vállát.

 

Lélegzetállító a nagyvárosi fényszennyezés. Ezüstben csillog az égbolt, a vízpart, a Tower Bridge, a nagyképernyős broadcasting a Lovasokról. Merritt kalapja a levegőbe repül, a mentalista együtt fütyül a széllel. Lula most nem sikít a tobzódó tömeggel, mert Jack végre már csak ő rá figyel, és végre megcsókolja. Keringő ölelésbe fonódnak, s mielőtt újból a fiúhoz hajolna, cinkos tekintettel Dannyre les. Csak egy biccentés az egész.

 

„Gyerünk!” olvassa le Lula szájáról, és nem is nevetséges már, mennyire kiismerte mostanra mindegyiküket.

 

– Akkor gyerünk. – Atlas gyorsan nevet, csoda, hogy hallja magát. Ettől még nem marad észrevétlen, mosolygó szemekkel fordul ismét felé a férfi, aki a szó összes értelmében felforgatta az életét.

Hideg szellő és petárdafüst borzolja Dylan rövid haját. Danny mindent tervek alapján tesz, de ezúttal hagyja, hogy elnyelje az ünnep ropogása minden szorongását. Elég egymás szemébe nézniük, hogy tudja, itt nincs miért engedélyt kérnie.

Egyszerre hajolnak bele a csókba. Óvatos, gyöngéd és olyan selymesen meghitt. Henley a távozásakor jól mondta – Dannynek erre van szüksége. Erre a békére, erre az emberre. Megsimítja a borostás orcát, Dylan lágyan a tenyerébe puszil, majd újból csókot váltanak. A pillanat természetessége meglepi, de ez úgy sejti, nem baj.

 

Végre nem dühíti, hogy nem tudja, mi lesz a következő lépés.