És élek! És megvannak a vizsgáim! És valamikor írok egy hosszabb örömfelkiáltásoktól hemzsegő bejegyzést, most viszont csak egy verssel örömöztetlek (jé és van ilyen szó) benneteket.
Amit hoztam az egy SPN vers, Sabriel és Radnóti Miklós Bájoló című versének egész napos mormolása után született egy matekóra ábrándos tíz percében (és arról is lesz majd egy bejegyzésem, mennyire is szeretem én a költő urat).
Pirkadat
Kúszik az égbe
Fel a magasba
Angyali dicsbe
Vonja világod
Perdül a zápor
Omlik a tájra
Könnyekkel mossa
Búját a mának
Szél szaván szállva
Kertbe találod
Félve titokban
Kebledbe zárod
Zárva szívedbe
Fénye melenget
Két kezed reszket
Ha fénye kitárul
Fénye kitárul
Tollak lobognak
Aranyban úsznak
Csak téged ölelve
Ragyog remegve
Napszíve lángol
És porlad a hamva
Tested porának
S lelkeket írnak
Múltnak falára
Szénnel felkarcolt
Sorsotok izzik
A reggeli tájban.
mindentől elvonatkoztatva, ezt a verset még 2-3x elolvasom, és tuti, h ezt fogom én is mormolni xD nagyon tetszik a ritmusa, a gördülékenysége, és mivel annyira nem vagyok még benne az SPNben, mint kéne, most ezt elvonatkoztatva olvastam (bocsánat!), de így is egyszerűen lenyűgöző :3 nagyon tetszik!
VálaszTörlésOhhh egyelek is meg a kommentáradatodért *-* *-* köszönöm, drága vagy ♥ (és igen, nagyon mormolható a ritmus xD)
TörlésFigyelj, nem gond az ha nem vagy még a fandomban, a vers egy vers, és karakterek sincsenek konkretizálva benne, egyszerűen én kategorizáltam magamnak a párosomhoz :D tehát jó az ugyanúgy, ha függetlenül olvastad :3