Jó dolog írás közben nézni a hóesést.
Villámokat csapó
vihar hasítja fel az éjszakát, sikolyok szele szaggatja a fákat ahogyan milljók
hullnak alá értetlen s öntudatlanul, kitaszítva otthonukból, céltalan; Pompei
napján hónak hitték a vulkán hamuját - most csillaghullásnak tetszik az
angyalok bukása
s az ég megdörög.
Elárvult katonák,
gyámoltalan gyermekek, beléjük kap a szél s megtépázza tollaikat, szárnyuk
parázslik, lángra kap, fellobban, porként pereg a Földre, amit alig látogattak, oly más az, oly idegen; Atyjuk
dicső munkája, mit óvni kell
keserves jajszó
fénye csap bele egy korhadt fába.
Érez, hall és lát.
Másik síkban ragadt, hasztalan a próba mind.
Ismét üvölt; könnyei
az eső, mi testvéreiről mossa le a vért.
Az utolsó mondat az. Az. Nem esett jól. Nagyon nem. Tetszett. De nem. Minden csak jó értelemben, persze. Azt hiszem.
VálaszTörlésHát, ez is a célja az ilyen mondatoknak...:3 Én mondtam, hogy nem egy vidám drabblenek ígérkezik. :D De annak örülök, hogy tetszett. :D :)
Törlés