SPN egyperces. Hurt/comfort. Alternatív 10. évad. Crowley POV. Crevin(?)
A jóslat bekövetkezni látszik. Crowley haldoklik. Egy régi ismerős tűnik fel. Én meg My secret friendet hallgattam amikor nem kellene. (Megj.: de, kellene, és ajánlom az olvasáshoz.)
Hirtelen ötletből íródott érzelmi felindulás.
És
a jóslat igazat szólt. Bekövetkezett hát.
A
Herceg fellázadt, a Király saját vérébe dermedve hevert a mocskos porban és
letaszítottan, megtörten feküdt. Legyőzetett. Trónja bársonya felhasítva, a
meggyalázott anyag erőtlenül fellibbent a gyönge szél hatására. Koronáját már
régen elhagyta. Az valahol megrozsdásodva hevert egy használatlan istállóban és
évek óta nem mozdította onnan el egy lélek sem.
Elvesztette
jogos viselőjét és ő is elvesztette önmagát.
Nem
is király volt ő, csak egy Bolond.
Egy
bolond, aki még holta után is hinni mert.
My secret
friend, oh take me to the river
Crowley
a közelgő végtől elhomályosult tekintettel meredt az ég felé. Tudta, hogy ez be
fog következni de valahol mélyen azért remélte, még van idő. Aztán, ahogyan
lenni szokott, ismét ostobaság volt éltetni ezt a halva született gondolatot.
Vérzett a szív mert az értelem minden csatát elvesztett.
Szürkén
ragyogtak a csillagok.
Egy
lassan kiszáradó folyó partján érte utol a sors és mártotta belé állkapcsát. Az
idősebb fivér nem bírt a Pecséttel és lám. Ő lett az első strigula Dean
Winchester listáján a sötétség felé. Arcára szenvedő mosoly ült ki. Könnyezett.
Ezt sem tette gyakran. Nem tudta eldönteni, a fájdalom vagy a bánat teszi-e ezt
vele. Mindegy is. Mert mindegy volt. Egyszer úgy is mind bukni fognak majd. Nem
lesz kakasszó, se csaholás, se sikoly se semmi más. Csak a csend.
Pacákká
folytak össze a csillagok.
A
szíve okozta a vesztét. Az az átokverte szíve, tele emberséggel, tele
érzésekkel, az a mellkasában lüktető izomcsomó ami sehogyan sem akart
koromfeketévé égni évszázadnyi szenvedések után sem. Érzett és élt. Szeretett
és most félt. Feje hátrabicsaklott.
Eltűntek
a csillagok.
My secret friend, so we can swim forever
Kézen
ragadták. Erős marok, húzta fel, szorította és nem engedte, húzta-húzta fel és
ő ment, követte. Érezte a szél hűvösét, a folyóparton a levegő meghűlt, és ő a
parton állt. A testét viszont a kövek között hagyta.
A
szorítás nem eresztett.
Crowley
lelke megtépázott volt, haloványan derengett a ködben ami a víz fölé s köré
emelkedett. A kéz gazdája sem festett jobban. Ruhája mocskos volt, arca
kimerült és sebhelyes, fekete haja kócosan lógott a szemébe. Éretlenül nézett a
mandula szemekbe. Nem értette és szánta őt, bár ezt sosem mondta volna ki. Hisz
azt sem hitte el, hogy barátjának tartotta őt. Még egyszer ott, a másik létben,
amikor elhitte, hogy megint él.
A
fiú szelíden rámosolygott. Lelke felragyogott ahogyan a megbocsájtás érzete
átjárta őt. Ő is megszorította Kevin kezét.
A
Bolond s a Bölcs együtt vesztek bele a folyót lepte ködbe.
Szia :)
VálaszTörlésWow, hát csak gratulálni tudok :) Úgy látom, hogy te is pesszimistán tekintesz előre az évad végére :)
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék :) Nekem tetszett, így, egyben, úgy, ahogy volt :) És mondja ezt az, aki Destielen és Cocklesen kívül kb. semmi mást se olvas :D szóval valami megfogott és kikötöttem itt :) Köszönöm ezt a szépséget :) Megfogó volt :)
Puszillak
Nienor
Hiya bro :3
VálaszTörlésNem is tudtam, hogy valami ilyesmi is felkerült ide, csak egy pár napja láttam és akkor eldöntöttem, hogy jövök és elolvasom, amikor lesz egy pici időm.
Szóval most itt vagyok a majdnem-könnyeim között és nyüszögök, s csendben szidlak ezért, de közbe szeretlek is...na tudod te azt! :D
Gyönyörű volt, szokatlan de tényleg megkapó és különleges. És fáááájt. Kapsz még te ezért, ha egy hét múlva kikötsz nálam. :3
Ennek örömére el is megyek ajándékot "alkotni". :)
~Lotus
Ohhh Nienor úgy örülök neked! ^_^ Ès annak is hogy tetszett meg megfogott meg mindent, tudom hogy nálad tényleg nagy szó az, hogy itt talállak. :3 Szóval köszönöm minden szavad ♥
VálaszTörlésNem is pesszimista előre tekintés ez, inkább csak...leírom azt, amit nem akarok viszont látni, vagy ha mégis akkor úgy ahogy én azt elképzelem. Jaj az a finálé, érdekes hajnalunk lesz!
Hiya bro! ^^ Hát igen,ilyesmi is felkerült ide és még ilyenebbek kerülnek még ide mert... mert na, közeleg a hellatus. És értem hogy fájt és valahol örülök is ennek nagyon, s igen, tudom én azt. :D
Az ajimat meg továbbra is hálás szívvel köszönöm ♥
Nah és hát mi mással fejezhetném be a ma esti dúlásomat, ha nem egy Crevinnel? És azzal, amihez nagyon megérdemled a hszt, mert szerintem ez már húzódik egy éve. Annak ellenére, hogy elég sokszor olvastam, valahogy sosem jutottam el a megjegyzés rovatig. És nem is azért, mert elfelejtettem, ami nálam elég gyakori, hanem egyszerűen csak eleinte annyira nagy volt az érzelmi sokk, hogy nem tudtam szavakba önteni, és aztán meg... oké tényleg elfelejtettem, na! De most nem és megpróbálom elmondani, hogy miért voltam én ezen annyira kikészülve. (Spoiler: több, mint biztos, hogy nem fog sikerülni, és marha sokat fogok pofázni személyes dolgokról)
VálaszTörlésSzóval, kevés dologra emlékszem ilyen jól, mint erre, amikor először dobtad át a vázlatot cseten. Akkor még a kórházban dolgoztam, délután volt, már lejárt a munkaidő, és egyedül voltam az öltözőben. Forró nyár volt, szóval nem kellett sokat vacakolnom a ruhákkal, egyből olvashattam. Nekitámasztottam a hátamat a szekrénynek, és belemélyedtem a történetbe. Aztán szép lassan elkezdtek folyni a könnyeim, annyira veszett fájdalmas volt ez az egész. Nem lett volna kötelező ennyire kiborulnom tőle, hogy remegő kézzel indultam el utána haza, de nekem sikerült. És nem pusztán maga a téma miatt, hanem akkor már benne voltunk a szerepjátékban, én meg már akkor képes voltam órákon át tépelődni a karakterrel való kapcsolatomról, plusz azt hiszem hozzájött még, hogy igen intenziven elbeszélgettünk Crow haláláról, szóval minden jókor volt jó helyen ahhoz, hogy keservesen szenvedjek ettől a ficitől. Jah meg hát alapból is olyan kibaszottul fájdalmas az egész novella.
Hinnye, ez még mindig olyan gyönyörű nyelvezet, süllyedj már el.
Oh, igen itt is van az első sor, aminél megeredtek a könnyeim. (megjegyzés: szemüvegesként van olyan szar sirni, mint kisminkelve)
„Nem is király volt ő, csak egy Bolond.” Először is, a sorozat már kezdte mutatni a romlás jeleit, és hát persze, hogy sajnáltam szegényt alapból, amit műveltek vele, plusz benne voltam egy nagyon gyönyörű énkeresős időszakba (amibe amúgy konstans benne vagyok, csak akkor különösen intenzíven műveltem), és hát amikor már a karakter is meghasonlik önmagával, akit te magadra veszel, akkor persze, hogy benned is szakad pár dolog. Csak ezt akkor még nem tudtam így szépen körbeirni.
„Vérzett a szív mert az értelem minden csatát elvesztett.” Mert ez gyönyörű, azért.
Még mindig karakterhű vagy, még mindig utállak. Amúgy, asszem most ölöm meg a békés hangulatot amit eddig olyan szépen megőriztem.
„A szíve okozta a vesztét. Az az átokverte szíve, tele emberséggel, tele érzésekkel, az a mellkasában lüktető izomcsomó ami sehogyan sem akart koromfeketévé égni évszázadnyi szenvedések után sem. Érzett és élt. Szeretett és most félt.” Ok... mehetek zsebkendőért. M e g i n t. Azt hittem már nem fog fájni. Aha. Persze. DE.
Amúgy annyira előttem van az egész környezet is, pedig nincs benne sok környezetleírás, de mégis. Az az elsötétedő, ködös, kissé talán mocsaras folyó, a hideg, minden, annyira kézzelfogható.
„A Bolond s a Bölcs együtt vesztek bele a folyót lepte ködbe.” Na meg hát ez is. Hogy neki is van valaki, hogy mellette is áll valaki, és ez olyan szép. Fájdalmas, de szép.
Én meg most főzök magamnak teát, mert kell. Ez a fic úgy tűnik mindig olyan fájdalmas lesz, mint elsőre, körülményektől függetlenül.
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: Tudom, hogy van vidámabb, aranyosabb Crevined, de ezzel lógok a leghosszabb ideje. Asszem.
Áh, utálom magam.
VálaszTörlésNem birtam ki, hogy ne olvassam el, és még mindig ajhdeszentségesen hideglelős.
Ne várj többet, már mindent elmondtam. Örök kedvenc marad részrehajlás ide vagy oda