Földi homály

És itt jön az a vers, ami olyan hosszú, hogy már inkább lehetett volna fic is, de rímekben jött, rímekben is írtam meg. Destiel ismét, 10. évad 3. része után, Dean jelenleg úgy fest, meggyógyult, így Castiel hosszú idő után kisétál a szabad ég alá és imádkozni kezd Atyjához. Az ima olyasmi, mint amilyen az én imáim is szoktak lenni, rendszertelenek, elindul valahonnan és máshová érkezik, de azért remélem, követhető. Én szerettem írni, remek kikapcsolódás volt az iskolában, remélem a Ti tetszéseteket is elnyeri majd.

Földi homály

Régen beszéltünk már így
De lásd, most is itt vagyok,
Mint minden este, egyedül
Magam csendességében;
Az éghez szólva imádkozok.

Itt vagyok, te még se válaszolsz.
Miért hallgatsz? Hallasz egyáltalán?
Van Ott valaki, vagy
Tényleg csak kong a csönd?
Bár lehet, én vagyok a hibás.

Büntetsz, igaz?
Nem mondom, megérdemlem.
Emberben, angyalban, egy
Lélekben sem csalódhattál
Annyit, mint bennem.

Nem tudom, merre vagy,
De ha nem a Mennyben
Hallgass rám, nem találsz ott mást
Csak káoszt, fertőt, szentségtörést,
Jobb oda nem visszatérned.

Borzadály, mennyire eltértünk
Igédtől, mi régen egyszerű
S kézenfekvő törvény volt,

Volt inkább jó tanács, atyai intelem.

Ami most van, szerinted is szörnyű?

Testvér tör testvérre
Angyal árulja el önmagát,
Képtelen vagyok a kezembe venni,
Megragadni... majd eldobni;
Megtagadni az irányítást.

Itt lent kegyetlennek hisznek;
Sokáig én sem értettelek.
Pedig nálad türelmesebb,
Megbocsátóbb atya ahogy a Mennyben,
A Földön sem létezhet.

Most még sem ezért szólítalak.
Hálát akarok mondani.
Megmentetted Őt, az igaz embert
A kárhozattól, az öröktűztől
Újra és megint.

Ő is hálás ám,
Még ha nem mondaná soha.
Tagad vagy fél téged,
Nem tudná ő sem megmondani.
A Menny fényét is csak az én szememben látja.

Azt sem tudom igazán,
Mit érez kettőnk esetében;
Újra bízik bennem. Barátok
Lennénk? Testvérek? Esetleg többek?
Csak egyszer adna egyenes választ, istenem...

Édes Istenem, te tudod,

Te tudod a legjobban

Mindenem odaadnám egy perc

Öröméért, mindent megtennék...

Csak mosolyogva lássam, boldogan.

Csupán bennem hisz,

Egyedül én bennem;

Miért tagadja a Mennyek fényét?

Miért nem mutatod magad Uram,

Hogy higgyen, hogy szeressen!

Miért kell ennyi év után is

Azt hinnem, hogy elveszett…

Hogy minden pillantás mögött

Egy célkereső céltalan

Riadt szíve reszket.

És én nem tehetek ellene.

Arra úsztam amerre ő sodort.

Sziklák közé. Lebukva,

A derengő mélybe

Fuldokolva keresni a napvilágot.

Ha látni akarom egyáltalán:

Idővel baráttá lesz a sötét.

Megszeretteti önmagát,

Bevonz, s ha hagyod, nem enged.

És így sem érzem, hogy egyedül lennék.

Ketten veszteglünk

Ebben a fényt elnyelő űrben; 

Hol csendben, hol tébolyultan,

Néha a kiutat, néha egymást

Keressük a végtelen térben. 

Nem tudom, mit tettél velünk

Vagy mi mit tettünk egymással.

Bármi volt vagy bármi lesz,

A béklyó, mely összeköt vele

Egyszer még megfojt álmomban.

Rettegtem, míg őt kerestem,

Beteggé tett hiánya.

Mintha a Napot lopták

Volna el, így legutóbb

Már egyedül ültem a homályban.

Nem volt velem, legutóbb nem,

Elnyelte őt a feketeség.

És ez más volt mint eddig, ez nem magány volt

Nem félelem, tiszta égő gyűlölet,

Pusztítás uralta a szívét.

Igen tudom, ez már múlt idő

Újra emberként van jelen.

De féltem, Uram. Ha róla van szó,

Bármit megteszek, amit kér, hogy óvjam őt,

Meghalok, ha ezzel megmenthetem.

Ez volna hát a terved?
Ő? Dean Winchester?
Nem a Menny, ég védelme, testvéreim segítése,

hanem ez a két fivér, sorsuk és tetteik

A kiválasztott s az igaz ember…?

De ezzel én is emberré leszek.

Te is jól tudod. Igaz?

Ember leszek, érzésekkel, mint eddig is

Egy szárnyas védelmező, aki vagyok

Vérző szívű őrangyal.

Nem felelsz, de úgy érzem

Döntöttél felőlem, már régen.

Bár hallanálak. Csak egyszer.

Hogy megnyugtass, mikor ezt mondom:

Kívánj sok sikert a földi léthez.

Ámen